Kati és a Güzük

Tegnap kiszedtem Mangó varratát. Hát nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam.

A lány, kinek arca bájos elaludt örökre. Vasárnap reggel feladta a harcot, más, kevésbé harcos hercegnő talán már előbb megtette volna. Annyit szenvedett rövid kis élete során, mégis akkor ment el, mikor már jobbra fordult az élete. Nem én lettem az „embere”, de tudom, hogy az utolsó 4 hónapja boldog volt, és úgy szerették, mintha a „saját gyerekük” lett volna. Most akárhányszor fellépek az oldalra, a szokásos első lépés elmarad. Hiszen hiába is keresném a híreket, az új képeket. Annyira felfoghatatlan! Napok óta csak bőgök, mint egy hülye.

Annyi minden történt az elmúlt időszakban, csak éppen sok volt a munka is, meg Grófuramra szántam az idő nagy részét, így ezek leírása elmaradt.

Múlt hét pénteken végre Mangó is megkapta az implantját. Szabadságot vettem ki, hogy elmehessek Vele, mert mégiscsak hozzám kötődik a legjobban, és elég nehéz őt másoknak kezelni.

Csak ez az eső ne lenne már. Egyébiránt szeretem, de Mangó megőrül – és így mi is –, hogy nem mehet ki rohangálni a kertbe. Nyáron nincs ezzel gond. Attól, hogy van egy zápor vagy eső, simán kimegyünk. De ilyenkor nem lehet megfürdetni utána, mert annyira nincs jó meleg, könnyen megfázik. A saras tappancs nyomok pedig nem mutatnak jól a bútorokon, ruhákon, ágyneműn. Úgyhogy marad a bezártság, és a pusztító forgószél.

Frutti manó minden idejét az ágyunkban tölti. Olyan kis hisztis tyúk lett, egyszerűen nem lehet bírni vele. Persze Grófuram kioktatott, hogy az lehetetlen, hogy nem hajlandó lejönni a galériáról, csak én nem akarom lehozni. Na az este, aztán reggel is, bizonyíthatott… volna. De kezdem az elején.

Kicsi lányunk igazi kaméleon. Most vedléskor akkorát változott, hogy rá sem lehet ismerni. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt mondanám kicserélte valaki. Igaz, a természetét le sem tagadhatná, az ugyanaz. Sőt, újabban még olyanabb. Hiperagresszíven puszilkodik, a múltkor azt sem várta meg, hogy felvegyem. Felszaladt hipp-hopp, és miközben magyaráztam, már azt vettem észre, hogy az orra „koccan” a fogamon. Hiába na, ha puszi kell, az azonnal kell, aztán porcika nem marad szárazon. Bizony, két éve – még görénytelenül – nem hittem volna, hogy a csókálló rúzs nem a párom, hanem a görények miatt kellene.

Szóval a kaméleon Frutt gyakorlatilag 1,5 hét alatt ledobta azt a gyönyörű, plüssgörényes téli ezüstbundáját, és most olyan sötét, hogy simán keverhető Mangóval, ha a méretet nem nézzük. A nagyfiú persze még el sem kezdett vedleni… ki érti ezt?

Mióta bejött a jó idő, Mangóval minden nap kint szaladgálunk a kertben. Muszáj lefárasztani, mert különben tör és zúz a lakásban. Az utunk minden esetben – talán nem véletlenül – Grófuram anyukájának a tyúkketrece előtt vezet el. Rohanvást érkezünk, és szétriasztjuk a bandát. A kis görény hihetetlenül élvezi, és legalább a tyúkok életében is van egy kis izgalom. Van köztük egy példány, aki amint meglátja Mangót a fűben, azonnal ott terem a hálónál, és ahogy körbeszaladunk, végig követ minket, és harciasan megpróbálja becélozni a Pöttömöm szemét a csőrével. MAGA A SÁTÁN az a szárnyas! Mangó veszélyérzete persze nulla, nem fél a kis francos. Annyira bosszantott a dolog, hogy elhatároztam, fellépek ellene. A tettek mezejére léptem, megpróbáltam megregulázni. Mérgesen odatoppantottam, és rákiáltottam, hogy „Hess! Nem mész innen?!”. Szerintetek mozdult egy tapodtat is a kis köcsög? Hát nem. Ott állt, mintha mi sem történt volna. Lehet, hogy egy kis Aqua Benedicta, vagy a Biblia hatásosabb lett volna az elűzetéséhez. Azt hittem felrobbanok, még egy tyúk is semmibe vesz. És ezek után ne legyen kisebbségi komplexusom! Mindennek tetejébe még Grófuram is tanúja volt a jelenetnek, úgyhogy egész estére megvolt a szórakozása.

Ki ne hagyjam a hírt, ami ezt a hétfőt jobbá tette. A leendő új családtagok közül az egyik ma megszületett!!! :D A másik a hírek szerint a napokban fogan... :)

Húsvéti Ünnepek pipálva. Grófuram tojást festett, neki van hozzá tehetsége. A csokicuccok elrejtésre kerültek a kertben by Nyuszi, majd megtalálásra a gyerekek által. Hagyományok is pipálva. :D Számomra az egyetlen említésre méltó dolog, hogy Mangó volt locsolkodni! :D Hülye tesómnak persze az volt az első kérdése, mikor elmeséltem neki, hogy „Lepisilt?”. Jellemző. -.-’

Helyzet van. És ha helyzet van, akkor lépni kell. Ha olyan a helyzet.

A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső

Jaj, olyan izgalmas dolgok történnek manapság! Múlt héten mentettünk egy görénylányt Nógrád megyéből. Nálunk aludt, és másnap már úton volt a befogadó gazdijához. Hétvégén pedig hozunk egy albínó hímet, állítólag vércápa. Okkal, ugyanis egy sötét garázsban volt egész életében, néha kapott enni, de inkább nem. :S Borzasztó dolgokra képes az ember! :( Viszünk vastag munkáskesztyűt, aztán majd meglátjuk mennyi vér folyik.

Rám ne mondják, hogy hiányzik belőlem a kalandvágy, amely oly naggyá tette Amerikát. Komolyan, nagyon bírom ezt a hősködést, van rá hajlamom. Végre megtaláltam az életcélom. Eddig csak adománnyal segítettem az állatmentést, de most már tenni akarok.

dezsomail.blog.hu     :DDDD

Frutti nagylány lett. Pénteken megyünk a dokihoz, kap a nyakbőre alá egy kicsi, chip méretű kapszulát, ami folyamatosan adagolja majd neki a hormont, így legalább egy évig még nem fog újra tüzelni. Gondolkodom rajta, hogy Mangó is jön velünk. De ha mégsem, hát ami késik, nem múlik.

Annak ellenére, hogy alig alszom mostanában, boldogságos napjaim vannak. Elhalmoznak szeretettel. Frutti tyúktól például egyszerűen nincs nyugtom, szinte tolakodóan bújik, egy pusziosztó gépezet lett! Nem lehet mozdulni sem nélküle, olyan kis hízelgő. Jaj, olyan naggggyon megvisel! :D Újabban Grófuram ejtve van, és ez nagyfokú elégedettséggel tölt el. ;) Na de kérem, hát mégiscsak én kelek fel 3-kor, hogy játszunk.

Mangó pedig teljes erőből ivarzik. Folyton az ajtónál áll lesben, hogy mikor megyünk ki. Kitalál mindenféle csínyt, csak hogy elérje, amit akar. Felmászik a fogasra és a cipősszekrényre, majd sorban lökdösi le az ott talált dolgokat. Tudja, hogy olyankor úgyis odamegyek levenni, és addig kapaszkodik belém, amíg ki nem megyünk egy kicsikét. Valamelyik nap meguntam a zsarolást, és nevelésbe kezdtem. Nem mentem, nem vettem le rögtön. Csak vártam, amíg már nem volt mit lelökni, és kezdte elunni magát. Akkor elmagyaráztam neki határozott hangon, hogy miért nem illik ilyet csinálni velem, majd letettem a földre, és nem hagytam, hogy csimpaszkodjon. Hiába nézett úgy, mint egy shrekcica, otthagytam az előszoba közepén. Hipergyorsan vágtatott utánam, és kapaszkodott volna fel rajtam. Még tudtam tartani magam, úgy csináltam, mint aki nem vesz róla tudomást. Csak nézett, nézett azokkal a gombszemekkel, végül felmászott a fotel karfájáról az ölembe. Egyem a kis szívét, elárasztott puszikkal, de úgy, mint akinek az élete függ tőle, hogy ne haragudjak. Ennek eredményeképpen meghatódva vittem ki az úrfit sétizni. :S

Rájöttem, hogy az állatok sokkal profibbak érzelmi zsarolásban, mint az emberek. Pedig én is magas szinten űzöm ezt a sportot. Sosem felejtem el például, amit Zénó volt képes művelni velem annak idején. Saras idő volt, én pedig teljes randifelszerelésben kiléptem az ajtón, és amikor simulni akart, arrébb toltam picit. Még azt a sértődöttséget, ez annyira jellemző a vizslákra! Elvonult, de félúton visszanézett rám olyan tekintettel, mintha legalábbis porrá zúztam volna szívét, lelkét. Én persze jól idomított gazdiként siettem utána. Bebújt a vackába, és akárhogy könyörögtem, még a fejét sem volt hajlandó felemelni. Megpróbáltam az állánál fogva megemelni a buksiját, de nyomta lefelé, még csak rám sem akart nézni! Na ki volt az, aki a végén pitizett? Persze, hogy én.

Alig élek, a héten lealudt órák száma szinte nullácska. Jó a sejtés: görények. A társaság újdonságokat vezetett be, pedig a görénynépség a szokások, már-már a megrögzöttség híve. Általában rendkívüli módon tartják a napirendet, könnyű őket hozzászoktatni a rendszerhez. Néhány napja azonban felborult az ancient regime. Eddig ugye úgy történt MINDIG, hogy hazaértem, játszottunk este 11-ig, közben esetleg – játék intenzitásától függően – bóbiskoltak fél órát. Reggel pedig 5 előtt nem keltek. Mostanában is hazaérek, mostanában is elkezdünk játszani, de 1 óra múlva már kómáznak. Később felkelnek még egy félórára, majd újra durmolás. Elméletileg ez sokkal kevésbé lenne fárasztó, mint a régi rend, DE! Így Mangóci éjfélkor topon van, akkor foglalkozást kell tartani, játszani, ha megunta, kényeztetni, mert Őurasága simogatás közben szeret elaludni. Fruttilinkó pedig ügyesen felkel negyed 4-kor, és jelzi, hogy eljött az idő. Játék, játék, játék, simi, játék, játék. Aztán sunyin felébreszti Mangót is – a világ lustáját, aki hogy-hogy nem, ilyenkor pörög, mint a búgócsiga –, és aztán végignyafogja az indulásig hátralévő időt. Hol azért, mert Mangó játszik vele, hol azért, mert nem. Nőből van. ;)

Fruttikának szokása volt egy időben, hogy minden ruhát megrágott. Többször a gardróbban találtunk rá, nagyszabású akció közepette. Azt hittük, mindent időben mentettünk, ám ma reggel, mikor Grófuram felvette az alsónacit, olyan nevetőgörcs kapott el, hogy alig tudtam abbahagyni. A boxer hátuljának közepén ugyanis egy 3 cm átmérőjű lyuk éktelenkedett! Emberünk pedig mit sem sejtve flangált benne, és nem értett semmit. :D Kiváltom rá a liszenszet, és terítem a szex shopokban, mint vicces kiegészítőt… :D

Megvolt a havi bevásárlás a hétvégén. Mármint a rajongottaimnak. Voltunk fent a Fressnapfban, és elköltöttünk egy rakat pénzt. Mindegy, na. Amúgy is hajlamos vagyok velük kapcsolatban túlzásba esni. Még szerencse, hogy nem egyedül voltam, mert felvásároltam volna a fél boltot. Vettünk kaját, vitaminpasztát, kinti almost, pasztát, meg nasinak bio liofilizált kishalat ééééééés játékot! Magam is meglepődtem, akkora sikere volt. Egy fél tenyérnyi kisegér, aminek a farkán van egy karika, és azzal lehet felhúzni. Ha felhúzom, elkezd rezegni, egy picit még pattog is. Mekkora találmány! Fruttit nem lehet róla levakarni. Mangónál még a zacskós-verekedős játék az abszolút favorit, de nem is igen van lehetősége hozzáférni Fruttitól. Kiscsaj rárabol, mint a vércse, és szalad be vele a rejtekhelyre, miközben rezonál az egész buksija tőle. :D

• A halacskákat nem lehet csak úgy beletenni friss vízbe. Azoknak legalább 3 napos ún. érett víz kell. Vagy pedig érésgyorsító tabletta, de tapasztalataink szerint, a halaink rosszul tűrik az ilyen „vegyszerszerű” dolgokat.
• Van egy kicsi akvárium otthon pluszban. De abba nem lehet beletenni a nagy vitorlást a kis neonfényűekkel, mert szerintem a kis helyen, ahol még elbújni sem tudnak, rövid időn belül eledel lenne belőlük. Meg aztán biztos megrázná őket a nagy, 100 literes otthonuk után a kis hely, még ha csak 3 napig is lennének ott.
• A fűtőszálat és a víztisztítót, levegőztetőt át tudjuk tenni. De nem tudunk tetőt tenni rá. Ha tetőt teszünk rá, fényt nem kapnak.

Történt vala az Úr 2010. esztendejének második havában. Eljövendett az idő… amikor Frutkó csajszi apásból átváltott anyásra. A rajongás, törődés, foglalkozás meghozta gyümölcsét. Hozzám jön először oda, hozzám bújik, velem játszik, velem alszik, és ezrével osztja a puszikat! :D

Házunk táján kialakulóban van a szenilitás és a paranoia. Nem, nem Grófuram, magamra alapozom. Arra, hogy egyre lassabb a felfogásom, és hogy minden tett, vagy történés mögött bajt és árulást szimatolok.

Történt ugyanis, hogy az esti játék közben úrfi kinyitotta a gardróbajtót, ahogy szokta és peckesen bevonult. Aztán megpróbálta becsukni maga után!!! – Kész, végem volt. Ahelyett, hogy büszke lettem volna, hogy milyen ügyes kis srácz, csak magamba roskadva ültem az ajtó előtt, hogy kizárt az életéből, nem játszik velem, titkai(!) vannak előttem… Gyakorlatilag szimbiózisban élek a kis majommal, és mégis ezt teszi velem?! Az első meglepetés után komoly sírhatnékom támadt, végül mégis kárörvendően vigyorogtam rajta, mert nyilván nem sikerülhetett neki teljesen behúzni.

Életem szerelme nézett rám értetlenül, majd pitbullosan befelé fordítva a lábait, „shrekcicás” szemekkel elkezdte felfelé emelgetni a buksiját. És leesett. A gyerek játszani akar.

Miután így rájöttem a helyes megfejtésre, utólag már teljesen egyértelmű volt. Hiszen basszus, pont így szoktunk játszani. Beszalad – rácsukom az ajtót, várok – kinyitja, hanyatt vágja magát – elkapom, megcsiklandozom. Szegény, nem csoda, hogy nem értette, mit nem értek. :S

De azért, mivel kifejezetten bosszúálló természetem van, kitaláltam egy cselt. Játszottunk két fordulót, utána átmásztam az ajtó másik oldalára, hogy mikor kinyílik az ajtó, ne lásson. Aham, Mangó szépen beleesett a csapdába, ahogy azt kell. Kilökte az ajtót, kikukucskált. Mivel nem látott senkit, óvatosan kiosont… és akkor lecsaptam, elkaptam hátulról a grabancát! Húhúúú, még azt a pofit… sikerült jól ráijeszteni! :D

Azonban, mivel Mangó is egyértelműen bosszúálló természet, és emellett görény: ijedtségében akkorát pukizott, hogy az a híres bűzmirigye a pillanat tört része alatt elárasztotta a lakást, és bizony könnyeket csalt a szemembe.

Leendő görényeink darabszáma úgy hullámzik, mint a sinus görbe. Egy hét alatt háromszor sikerült mindig mást megbeszélnünk.

A legelső állapot a négy volt. Meglévők + bézs kicsi lány, Buci féle minimaci, és kész. Igen ám, csak úgy tűnt Buci féléből nem lesz semmi, mert földrajzilag nem lehet összehozni a leendő szülőket.

És akkor megláttam. A szokottal ellentétben, egy másik tenyésztő másik kennelében. Egy  „rozsomákbébi”, hát tisztára odalettem. Hatalmas termetű, csokinózis, sunyiszemű kis ragadozó. Ha jók az információk, 75 %-ban vadvéres. Wow! Nyomban írtam a tenyésztőnek, hogy ha lesz alom az idén, hát értesítsen, de mán. Mit ad Isten, lesz.
Erre mi derült ki másnap? Mangó és Frutti tenyésztője mégiscsak létrehozza a Buci féle görényt, és azt bizony nekünk adja ajándékba, mert álomgazdik vagyunk. Bakker, gondoltam, most mi lesz?!

Egy életem, egy halálom, fontos a dolog, hát beszéltem Grófurammal. Szabad a gazda? Azt mondta, hogy szó sem lehet róla. (A mondta talán nem a legtalálóbb kifejezés.:) Ok, azért párszor még megpróbáltam, de a 3 babát egyszerre én is soknak találtam. Másrészt meg a Buci féle és a rozsomák is fiú lett volna, és 3 férfijúú – 2 leányzó arány nem túl ésszerű.

Na ebből a helyzetből nem lehetett jól kijönni. Mert ha visszamondom a rozsomákot, megszakad a szívem is, és már megbeszéltem a tenyésztőjével. Éppen nem fixáltuk le, de ha meglátja, hogy egy másik kennelből hoztam görényt, miközben neki visszamondtam, hát egy életre elvágom magam görényes körökben, mint csélcsap nőszemély. Az ajándék görényt nem elhozni… úúú, akkor meg a törzstenyésztőnél vágnám el magam. (Hozzá tartozik, hogy ő tudta, hogy néztem a rozsomákot akkor, mikor még úgy tudtuk, hogy nem jön össze Buci féle.) Nem tehetem meg vele, nagyon jó a kapcsolat, mindig is segített. Ráadásul a legszebb babát nekünk ígérte, meg hogy mi választhatunk először, és ez tényleg nagyon nagy dolog. Olyan gesztus, ami ritka, mint a fehér holló.

És Kati hogy oldja meg a dilemmát? Olyan önzetlen voltam, hogy magam is meglepődtem. Felhívtam a törzstenyésztőt, hogy nem hozzuk el a Buci félét. Arra hivatkoztam, hogy nem tudunk egyszerre annyi picit vállalni. Írtam az új tenyésztőnek, hogy nem hozom el a rozsomákot, ugyanezen indokkal. Grófuramnak mondtam, hogy 3 görény lesz csak.

Reakciók

·        Törzstenyésztő megsértődött, mert hiába állítottam az ellenkezőjét, meg volt róla győződve, hogy rozsomákot elhozom.

·        Új tenyésztő megsértődött, mert azt gondolta, hogy hitegettem.

·        Grófuram pedig… Nos, Ő pofátlanul azt mondta – nyilván csak miután megcsináltam a cirkuszt mindenkivel –, hogy úgyis belement volna abba, hogy elhozzuk mindet!!!

Teljesen feleslegesen csináltam hülyét magamból. Rám haragudott mindenki, mert kedvezni akartam valakinek, aki utólag elmondta, hogy fölösleges volt. A pofám leszakadt.

Felvettem a pléhpofát és végighívtam mindenkit, hogy mégis kell az összes baba, annyi változtatással, hogy a törzstenyésztőtől két leányzót hozunk el.

Ennek eredményeképpen, és a költözés határidejének közelsége miatt, lefektettük a „Görénytartás az otthonunkban” alapvető szabályzatát.

"Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ö azt felelte: NEM. Azt mondta, hogy a büszkeséget Ő nem veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de Ő azt felelte: NEM. Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmenet.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt felelte: NEM. Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke. Nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt felelte: NEM. Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de Ő azt felelte: NEM. A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt felelte: NEM. Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy, ahogyan Ő szeret engem. Erre azt felelte: látom, már kezded érteni.

Kértem erőt... És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet... És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot... És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem őket.

Kértem, adjon szeretetet és Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmeket... És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam.

Megkaptam mindent, amire szükségem volt.

És imáim meghallgatásra leltek."

Annyira vártam már hetek óta, és most hétvégén végre lezajlott a görifarsang. Mondjuk sejtettem már az elején, hogy nem lesz problémamentes, mivel pont gyerekes hétvégére esett. De aztán meggyőztem magam, hogy csak nem lesz tán baj. Végül is macska- és görénykiállítás lesz, tehát ha a görények nem is, a macskák biztos érdeklik őket. Aham, ahogy az Móricunk elképzeli.

Dolgoztam szombaton, ezért úgy beszéltük meg Grófurammal, hogy jön értem a gyerekeivel munka után, és felmegyünk a Lurdy-ba. Erre megérkezik egyedül. Merthogy a nagyobbik fiának nem volt kedve jönni, a kisebbiknek meg lett volna, de mikor megtudta, hogy Mekit csak hazafelé kapnának, már neki sem. Na b@szd meg… Erre én, megértő mennyasszony minőségemben felajánlottam, hogy akkor menjünk mi is haza, csak két napig vannak ott a gyerekei, hát azt ki kell használni. Mindezt ahelyett, hogy az egekbe szökő vércukorszintem miatt inzulinért hörögtem volna. De túl lettem rajta, annál is inkább, mert a Gróf rendes volt, és felvitt.

Nahát na, pont nem volt semmi program, mikor odaértünk, de azért annyira élveztem a dolgot! Ahogy beléptünk, megéreztem azt a jellegzetes pézsmaillatot, és már termelődött is az endorfin. :D Körbejártuk a görényeket, megnéztük mindet kétszer is. Volt görisimogató, skinny és baldwin tengerimalacok, afrikai fehérhasú törpesünök, meg mindenek ;) Ja, és a gyerekeknek ugrálóvár, meg mindenféle vásár állatfigurás játékokkal. Na ennyit erről.

Otthon megnéztem a képeket a farsangról, hogy miről maradtunk le. Voltak még mindenféle ügyességi versenyek, jelmez- és szépségverseny. :) Nem baj no, majd legközelebb. Grófurammal megegyeztünk, hogy még jó, hogy nem hoztuk a mi görényeinket, mert tönkrevertek volna mindenkit. Hiába, mindenkinek a sajátja a legszebb. :)

Persze átnéztünk a macskákhoz is, komolyan el voltam ájulva. Én még ennyiféle macskát az életemben nem láttam. Volt egy, amiről azt hittem, csak oda van rajzolva. Szabályos csigarajzolatok voltak a bundájában cirmok gyanánt. :) Rögtön levágtam, hogy kissé korlátolt vagyok a cicákat illetően. Abból a 40-50 féléből felismertem vagy 5-öt. De ezzel kettőnk közül én voltam az okosabb, úgy láttam. :)

Ha már ott voltunk, szétnéztünk a ZooDomban is. 10-15 méternyi fal telis tele akváriumokkal. Tudtunk volna választani, de nem tettük. Elég, ami megmaradt. Pont mostanában pusztított valami közöttük, és az nagyon igaz, hogy senki sem érezheti magát olyan tehetetlennek, mint egy beteg aranyhal gazdája. Láttunk amerikai minimalacot, japán táncoló egereket, kosorrú törpenyuszikat, a változatosság kedvéért hosszú szőrű tengerimalacokat, papagájokat, hüllőket. Reméltem, hogy lesz esetleg axolotl, mert azt meg akartam mutatni élőben is Grófuramnak, próba szerencse alapon, hátha megjön hozzá de kedve, de az nem volt.

Kb. másfél óra után már mentünk haza, mert én is rendes vagyok.

„Milyen jó végigsimítani a bundáját! Ez a testi kapcsolat, egy eleven, lélegző lény érintése az, ami kis kedvencét oly értékessé teszi a magányos ember számára.”

És mennyire igaz. De nem „csak” ennyi. Az állatok rendelkeznek a legfejlettebb empatikus képességekkel. Számtalan kis csáppal szedik le az éterből az emberük hangulatrezdüléseit. Kis léleknyúlványaikkal rákapcsolódnak a szívedre, és megmelengetik. A legerősebb vigasztaló tényezőként tarthatók számon minden bánat esetén.

Mangó, az antiszociális nagyfiú, aki senki mást nem tűr meg maga mellett, és akivel – talán épp ezért – valami meghatározhatatlan, szoros kapocs köt össze, azonnal jön és bújik, ha valami bajt érez. Ráfekszik a mellkasomra, ha bepánikolok, és nem kapok levegőt. Odagömbölyödik a hasamhoz, ha fáj. A hátamhoz, ha fázom. Lenyalogatja a könnyeim, ha sírok.

És a hiperaktív Frutti, aki pedig nagyon apás, tegnap olyat tett, amit csak ritkán. Bebújt a pulcsim alá, és ott aludt, hozzám bújva.

És Zénó, a szeleburdi. Nagy, robusztus kutya létére ölebet játszott életem egyik legnehezebb időszakában. Folyton megpróbált felkucorodni az ölembe, és bármily meglepő, sikerült is neki. Pedig ha két lábra áll nagyobb, mint én.

Az a sok bőr, puha szőr, a nyakba szuszogás, a nedves orr és a puszik… Ezek segítenek túlélni bármit.

Továbbá veled örülnek, ha boldog vagy. A görény pattog és makog neked. A kutya… nos, olyankor az egész kutyát csóválja a farka. Hozzá tartozna a témához, de ez nem az a helyzet, most nincs kifejtés. Máskor majd, más hangulatban.

Hiába a nagy igyekezet, kicsi lány bizony másé lett.