Csak ez az eső ne lenne már. Egyébiránt szeretem, de Mangó megőrül – és így mi is –, hogy nem mehet ki rohangálni a kertbe. Nyáron nincs ezzel gond. Attól, hogy van egy zápor vagy eső, simán kimegyünk. De ilyenkor nem lehet megfürdetni utána, mert annyira nincs jó meleg, könnyen megfázik. A saras tappancs nyomok pedig nem mutatnak jól a bútorokon, ruhákon, ágyneműn. Úgyhogy marad a bezártság, és a pusztító forgószél.
Valószínűleg azt hiszi, hogy nem akarjuk kivinni, ezért büntet. Vagy egyszerűen unatkozik. Vagy mindkettő, nem tudom. De egy földrengés nem tudna annyi kárt csinálni, mint Ő ilyenkor. Megy, lelökdösi a könyveket mind egy szálig a polcról. Következő állomásként az akvárium tetejét kaparja ezerrel, mert attól meg a halak őrülnek meg. A beépített polc sem maradhat ki, kis szőrös lakberendezőnk szerint jobban néz ki üresen. Aztán fel az ablakba, a számítógépes asztal tetejére, a konyhaablakba, az előszobafogasra, zuhanykabinhoz, majd a galériára megtépni Fruttit. És amint ezzel végez, kezdődik elölről az egész, akár ezerszer is.
Cirkálása közepette persze meg-megáll, rátámaszkodik a lábszáramra, könyörgően néz, és hihetetlenül okosan, változatosan próbálja tudtunkra adni, hogy mit akar. Ha már ilyen hülyék vagyunk, hogy elsőre nem értünk a szóból. Kis güzüm olyan édes, amikor hívogat az ajtó felé. Felmászik egy tiltott helyre, megvárja, amíg odaérek. Akkor leugrik, és néz. Néz azokkal a gombszemekkel, amíg le nem hajolok hozzá megsimogatni. Mielőtt elérném, az utolsó pillanatban rohan az ajtóhoz, két lábon, felnyújtott mellső mancsokkal ugrál. Majd mikor rájön, hogy nem követem, visszajön értem. És néz, néz könyörgően. Hát a szívem szakad meg.
Szóval OK, hogy május eső aranyat ér, de hogy egy ismeretlen szerző szavaival éljek: „Egy idegszálam maradt, és te azon táncolsz!”.
