A lány, kinek arca bájos elaludt örökre. Vasárnap reggel feladta a harcot, más, kevésbé harcos hercegnő talán már előbb megtette volna. Annyit szenvedett rövid kis élete során, mégis akkor ment el, mikor már jobbra fordult az élete. Nem én lettem az „embere”, de tudom, hogy az utolsó 4 hónapja boldog volt, és úgy szerették, mintha a „saját gyerekük” lett volna. Most akárhányszor fellépek az oldalra, a szokásos első lépés elmarad. Hiszen hiába is keresném a híreket, az új képeket. Annyira felfoghatatlan! Napok óta csak bőgök, mint egy hülye.
Neked már semmi sem fáj. Azóta az örök vadászmezőkön ugrálsz, pattogsz, makogsz… Isten Veled, kicsi lány!
