Sokáig nem akartam ezekről írni, nem is tudtam. Most is csak azért, mert remélem, ha kiírom magamból, akkor enyhülés következik.
Karácsonykor megtörtént, amire már számítani lehetett. A család öreg kutyuskája elaludt örökre. Egyszerűen gyönyörűséges volt és végtelen bájos azokkal a nagy gombszemeivel. Soha nem bántott volna senkit, és aki ránézett, mind elolvadt tőle. Majd' 13 évet töltött velünk.
Isten Veled, drága kisöregem!
Megtörtént az elképzelhetetlen is. Legkisebb ugrifülesem apukája, objektíven nézve a legszebb görény, akit az életemben láttam, elment. Hatalmas volt, fiatal és élettel teli, a betegség viszont reménytelen és alattomos. Mióta tudom, akárhányszor ránézek a fiacskánkra, folyton gondolnom kell rá és a sírás fojtogat.
Isten Veled, kicsi hős!
"Nem az számít, hogy a kéz tehetetlen, és ha elengedik, visszaesik, nem fontos, hogy a szív és az ütőér megszűnt lüktetni; csak az számít, hogy a kéz valaha nyitott, adakozó volt; a szív bátor, meleg és gyöngéd."
