Először egy leíró rész, hogy könnyebben el lehessen képzelni. (Ez amolyan jamesbondos tudd, hogy értsd helyzet. ;) A lakásban, ahol jelenleg lakunk, 4 méteres belmagasság van, ezért lehetett galéria. Grófuram meg is csinálta, én lelazúroztam – túlzás nélkül állíthatom, hogy kurva jó lett! :) Azt hiszem, ez hiányozni fog, ha átköltözünk a házunkba. Viszont a galériára ágyat nem raktunk (elég nehézkes lett volna, ráadásul Grófuram így is beveri a fejét), hanem csak matrac van simán letéve a padlóra. Eddig a leírás, és most következzen a sztori.
Valamiért életem két kis szőrös értelme imád a gumis lepedő alatt mászkálni össze-vissza. Egyszerűen nem tudják megunni. De nem is ez a gond, hanem hogy a másik kedvenc szórakozásuk kaparni a matracot. Ezt olyannyira jól csinálják, hogy egy részét a tölteléknek már sikerült is eltávolítani. Szép kis lyukak éktelenkednek az oldalain, sőt most már a felületén is.
Így történhetett meg, hogy Mangónak sikerült bemásznia a rugók és a töltelékanyag közé. A szánalmas anyja meg rémületében szétszabdalta a matracot, hogy kimenekítse a kicsi fiát – aztán persze órák hosszat görnyedhettem a fekvőalkalmatosság felett, hogy mire Grófuram megjön, összevarrjam a rombolás nyomait.
Mivel nem számíthatok rá, hogy a kölykök frászhozó készsége csökken az elkövetkezendőkben, azt hiszem borítékolható, hogy nem lesz hosszú életem.
