HTML

Titkok, avagy mily egészséges a friss levegő télvíz idején

2010.02.19. 12:10 kativole

Házunk táján kialakulóban van a szenilitás és a paranoia. Nem, nem Grófuram, magamra alapozom. Arra, hogy egyre lassabb a felfogásom, és hogy minden tett, vagy történés mögött bajt és árulást szimatolok.

Történt ugyanis, hogy az esti játék közben úrfi kinyitotta a gardróbajtót, ahogy szokta és peckesen bevonult. Aztán megpróbálta becsukni maga után!!! – Kész, végem volt. Ahelyett, hogy büszke lettem volna, hogy milyen ügyes kis srácz, csak magamba roskadva ültem az ajtó előtt, hogy kizárt az életéből, nem játszik velem, titkai(!) vannak előttem… Gyakorlatilag szimbiózisban élek a kis majommal, és mégis ezt teszi velem?! Az első meglepetés után komoly sírhatnékom támadt, végül mégis kárörvendően vigyorogtam rajta, mert nyilván nem sikerülhetett neki teljesen behúzni.

Életem szerelme nézett rám értetlenül, majd pitbullosan befelé fordítva a lábait, „shrekcicás” szemekkel elkezdte felfelé emelgetni a buksiját. És leesett. A gyerek játszani akar.

Miután így rájöttem a helyes megfejtésre, utólag már teljesen egyértelmű volt. Hiszen basszus, pont így szoktunk játszani. Beszalad – rácsukom az ajtót, várok – kinyitja, hanyatt vágja magát – elkapom, megcsiklandozom. Szegény, nem csoda, hogy nem értette, mit nem értek. :S

De azért, mivel kifejezetten bosszúálló természetem van, kitaláltam egy cselt. Játszottunk két fordulót, utána átmásztam az ajtó másik oldalára, hogy mikor kinyílik az ajtó, ne lásson. Aham, Mangó szépen beleesett a csapdába, ahogy azt kell. Kilökte az ajtót, kikukucskált. Mivel nem látott senkit, óvatosan kiosont… és akkor lecsaptam, elkaptam hátulról a grabancát! Húhúúú, még azt a pofit… sikerült jól ráijeszteni! :D

Azonban, mivel Mangó is egyértelműen bosszúálló természet, és emellett görény: ijedtségében akkorát pukizott, hogy az a híres bűzmirigye a pillanat tört része alatt elárasztotta a lakást, és bizony könnyeket csalt a szemembe.

 

Szólj hozzá!

Címkék: görény

A bejegyzés trackback címe:

https://kativole.blog.hu/api/trackback/id/tr511772883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása