És álljon itt a női természet egy iskolapéldája tanúságul.
Pont tegnap írtam Grófuram és Frutti görény különleges kapcsolatáról. Nos, komplikációk léptek fel. Az előtörténet: Grófurammal úgy egyeztünk, hogy a galériára nem mehetnek fel a görények, mert Ő nem akarja, hogy az ágyunkban játszanak. Ezzel együtt persze fel tudnak menni és fel is mennek, ami viszont változott, hogy le is hozzuk őket rögtön. (Csak abban az esetben természetesen, ha Grófom otthon van.:) Ez úgy történik, hogy ha Mangó vagy Tádé megy fel, akkor én könyörgöm le őket, ha pedig Frutti, akkor Grófuram megy fel érte. Természetesen mind tudják is, hogy tilos felmenniük, de a kicsi lány – mivel Grófuram az Ő szolgája – úgy gondolja, hogy rá mindez annyira azért nem vonatkozik. Aztán tegnap a tetőfokára hágott az ezzel kapcsolatos ellentét közöttük.
Az esetek többségében Frutti felszalad, Grófuram meglátja és kiabál, hogy „Fruuuuttttttiiiiii!”, erre Frutti begyorsít, Grófom szalad ugyan, de esélye sincs elérni szélvész kisasszonyt. Aztán a kicsi pofátlanul bevárja fenn a galéria szélén emberét és néz rá ártatlan szemekkel, hogy „Hát nem szabad?”. :D
Na tegnap valamiért nagyon a paplanhuzatban akart aludni, mert eltért a megszokott forgatókönyvtől. Ahogy felszaladt, el is tűnt. Grófom fütyült neki, hívogatta, de nem találta. Aztán tüzetesebb kutatásba kezdett, így meglátta, hogy a görény a galéria másik végében (ahol az ágytól nem látni) szó szerint lapít a sarokban, hogy észre ne vegye. Persze büszkén mesélte, hogy milyen okos az ő görénye, mert hogy elbújt. A női lelemény, hát persze.
De a fene nagy büszkesége mellett azért elkövetett egy óriási hibát. Bizony-bizony, mégis lehozta a nőszemélyt. Kislány persze rögtön rárabolt az ujjára és el sem engedte egy jó darabig. Nem szakította fel a bőrét, de Grófom így is holtra váltan figyelte, mint aki rá sem ismer a görényére, hiszen Fruttitól ez merőben szokatlan tett volt. Döbbenetét először még nevetés váltotta fel, akkor azt hitte, hogy ennyivel megúszta. (Mindig mondom neki, hogy nem ismeri a nőket!:) De ami aztán történt… Hát komolyan mondom, én tényleg nem számítok kezdőnek az érzelmi zsarolásban, de Fruttihoz képest a kanyarban sem vagyok. Kitépte magát a kezéből, és kiszaladt a szobából. Félúton megállt, hatásosan visszanézett – én meg szakadtam a röhögéstől. Onnantól nem volt puszi, nem volt bújás, sőt! Gondosan ügyelt rá, hogy Grófuram egy méteres körzetébe be se tegye a lábát. Azonban nem lenne az én lányom, ha ennyinél megállt volna. Az ugyanis nem volt neki elég, hogy ennyire pukkadt, neeem! Büntetni is akart! Ezért aztán egész este látványosan rajtam lógott, eszméletlen mennyiségű puszit kiosztott, bújt, kotorászott a hajamban. Tipikus nő! :D
