HTML

Derűre ború - borúra derű

2010.04.09. 13:27 kativole

Húsvéti Ünnepek pipálva. Grófuram tojást festett, neki van hozzá tehetsége. A csokicuccok elrejtésre kerültek a kertben by Nyuszi, majd megtalálásra a gyerekek által. Hagyományok is pipálva. :D Számomra az egyetlen említésre méltó dolog, hogy Mangó volt locsolkodni! :D Hülye tesómnak persze az volt az első kérdése, mikor elmeséltem neki, hogy „Lepisilt?”. Jellemző. -.-’

Hétfő reggel arra ébredtem, hogy Grófuram felhozta hozzám az ágyba Mangót. Hirtelen kicsiny világom a feje tetejére állt. Először is Mangót soha nem hozzuk, magától jön. Másodszor Grófuram hozza?! Soha, de soha ilyen nem fordult még elő, MINDIG full hangerős ordítás következik, ha Mangó csak ráteszi a lábát a galériára vezető létra legalsó fokára – nem mintha ez a görényt vagy engem zavarna. Úgy mondanám, zenei aláfestéssel vonul fel. ;)
Ez alkalommal viszont megtörtént a lehetetlen. Mangó Grófuram karjában jövendett. :O ( Ezzel az erővel készülhettem volna az atomvillanásra is, mert közel arra a szintre tettem az eset valamikori előfordulásának valószínűségét. ) Beindult a szokásos folyamat, mert ugye azonnali szívellágyulás következik be a görényeim látványára. Sőt ezúttal duplán, mert ha Grófuram kedveskedik a görényekkel kapcsolatban, hát könnyekig képes vagyok meghatódni. Éppen örök szerelmemről akartam biztosítani, meg hogy én aztán sosem morgok vele többet a görények jogainak korlátozása miatt, és egyébként is, annyira becsülöm, hogy végre belátással van. Mit szépítsem, elöntöttek az érzelmek. Aztán jött a hideg zuhany. Sajnos szó szerint, az érzelmek áramlását ugyanis felváltotta a vízé. Életem két legfontosabb férfijjjúja locsolkodott. :S
 
Nem kifejezetten Húsvét, de hozzá tartozik a nap krónikájához. A hetek óta tartó nagy barátságnak estére vége szakadt. Mangó már viszonylag hosszabb ideje nem bántotta Grófuramat, ezért emberünk felbátorodott. Elkezdett megbízni benne, már bátran nyúlt felé, ha a közelében volt, már nem termett az asztal tetején, félve a harapástól. Többször megsimogatta a buksiját, és szemmel láthatóan Mangó is közeledett hozzá. Hétfő este azonban szó szerint átharapta Grófuram tenyerét! ( Aki, hogy tetézze a bajt, belerúgott az ajtóba tehetetlen dühében és fájdalmában, így végül a lába is megsérült... )
A boldog családi életről szőtt álmom, melyben görények és Grófuram csodálatos békében élnek egymással, romokban hevert valahol. Ám napok múltak, jött egy új nap, és vele a fény… Betegségemre való tekintettel, tegnap Grófuram vitte ki a nagyfiút sétizni. Maximum respect.

4 komment

Címkék: húsvét baleset állat görény locsolkodás bizalom harapás hízelgés közeledés grófuram

A bejegyzés trackback címe:

https://kativole.blog.hu/api/trackback/id/tr951907175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emene 2010.04.09. 14:12:18

Már értem miért lettél beteg... :D Igazán szép Húsvétod volt! :D

kativole 2010.04.09. 15:01:00

@Emene: Remélem a tiéd jobb volt. Csak azért írom, hogy remélem, mert még nem volt beszámoló, így nem tudom... Ugye ÉRTED?! :D

kativole 2010.04.13. 10:11:42

@Emene: Tudod te azt, Öcsécském! :D
süti beállítások módosítása