HTML

Művészi szinten

2010.01.07. 10:00 kativole

Grófuram által „suta” görénynek keresztelt Mangó reggelre ismét rácáfolt az említett úriember csúfolódására.

Grófuram féltett cipőit a legfelső polcra rakja, elméletileg az egyetlen görénybiztos helyre az előszobában. „Suta” görénykém pedig néhány napja rájött, hogy hogyan is kell oda felmászni! Tegnap már az eldugott cipőket is megtalálta.

A leltár: a kedvenc cipője kibelezve (immár a 4. betétet vesszük bele)

              az új, névnapjára kapott cipője össze-vissza karmolászva és harapdálva

A Grófurammal való kibaszást Mangó már tényleg mesterfokon űzi! :) Sosem felejtem el, mikor egyszer rákiabált, mert fiacskám éppen ugrani készült a lépcsőről az akvárium tetejére. Mangó ránézett, és lemászott. Grófuram pöffeszkedve rám nézett, és kiült az arcára a lenézés, hogy „Ugye megmondtam, csak nevelés kérdése!”. Aztán ezzel a kifejezéssel az arcán végignézhette, amint Mangó full nyugodtan odamegy a papucsához, és belepisil! :D

A cipőkkel azonban nem ért véget a reggeli vesszőfutás. Görényünk valahogy feljutott a fogas tetejére is. Nekem majdhogynem széket kell vinni, hogy elérjem, halvány lila gőzöm sincs, hogy csinálta. Szépen megkereste Grófuram kabátját, lelökte és jó alaposan meghempergett benne! Mielőtt elindult, Grófuram magára fújt fél deci parfümöt. Hiábavaló és szánalmas kísérlet volt. Nincs olyan illatszer, ami elnyomná egy ivaros hím görény szagát. :D

 

Szólj hozzá!

Címkék: görény grófuram

A bejegyzés trackback címe:

https://kativole.blog.hu/api/trackback/id/tr671653522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása