HTML

Elit kommandó

2009.10.19. 13:58 kativole

Reggel arra ébredtem, hogy Mangó az ablakban kotorászik. Eszembe jutott, hogy van ott némi törékeny holmi, uzsgyi lefelé. Ilyenkor igazság szerint meg kellene büntetnem, de azt kell mondjam, elég engedékeny vagyok vele kapcsolatban. Tehát össze-vissza puszilgattam megrovás gyanánt, aztán még visszafeküdtem egy picit. Mangó viszonylag hamar megunta a „Frutti-terrort” és úgy döntött még alszik. Jött, bebújt a takaróm alá és odagömbölyödött a hasamhoz aludni. Tisztára elolvadtam, pedig nem volt túl meleg. Leányzó persze rögtön felpattant az ágyra, bujkált a takaró alatt, megrágta a lábujjam, turkált a hajamban, kedveskedett, amivel gyakorlatilag lehetetlenné tette a „még 5 percet”. Megtalálta Mangót is. Kis francos meredt maga elé és úgy tett, mint aki nem veszi észre, hogy Frutti a fején ugrál. Nem sokáig bírta. Beindult a hempergés, üldözés, egymás játékainak ellopkodása és az elmaradhatatlan Frutti-makogás. Mivel kiscsaj eljövetelekor még aggódtunk érte, hogy Mangó majd bántja, minden ilyen makogásra azonnal rohantunk. Így bizony meg is szokta, hogy ha szorossá válik a helyzet, büntetlenül megúszhatja a stiklijeit, mert megy a felmentő sereg. Persze egy idő múlva rájöttünk, hogy nem Mangó cipeli a nyakánál fogva Fruttit. Az csak a látszat. Valójában Frutti alulról kapaszkodik a nyakába és vonszoltatja magát. Hohó, a kis görény.:-) Beláttam, hogy esély sincs az alvásra, mentem fogat mosni. Aha, ember tervez. Nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik. Frutti görény ugyanis már fel tud mászni a ruhámon. Ahogy ott álldogáltam, kiscsaj már a nyakamban is volt. Bámulatos, milyen akrobata. Az apja különösen szereti az ilyen akcióit. Bárgyú mosollyal tűri, hogy Frutti fel-alá szaladgál rajta, bújik a nyakába és a fülét nyalogatja. És még csodálkozom, hogy Grófuram parfümjének illata lengi körül...

Ja és a hétvégén végre összebújva aludtak Mangóval. Egy egész óráig. Két kis cukorborsóm.:-)

 

Szólj hozzá!

Címkék: görény grófuram

A bejegyzés trackback címe:

https://kativole.blog.hu/api/trackback/id/tr71460371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása