Többek között reggel a Mangó miatt késtem el. Múlt héten megszokta, hogy az anyja 8-ra jár dolgozni és ahhoz képest kell kelni. De ma 7-re kellett jönni, úgyhogy fél 6-kor (5 helyett) még javában könyörögtem, hogy ébredjen, mert később a ketrecben már hiába szaladgálna. Félelmetes, hogy milyen műsort levág, mikor nem akar kelni. Hiába simiztem, szólongattam, csak nem kelt. Erre a helyes szülői reakció, hogy ölbe kell venni, puszilgatni, akkor persze felébred és viszonozza. Na, azokért a pillanatokért érdemes élni.:-D Aztán persze levittem ölben a galériáról. Meglátta, hogy Frutti már lent van és játszik. ( Őt nem kell ébresztgetni, reggel 5-kor már minden esetben rázza a ketrecet. Szombat, vasárnap, 7 órás héten és 8 órás héten. Nincs benne semmi empátia. ) Tudtam rögtön, hogy baj lesz. Kisbarátom persze meg is pukkadt és rohant fel a galériára, bele a még meleg takaróba. Menetrend szerint. Ha ilyenkor nem megyek utána vigasztalni, akkor annyi a napomnak, ha olyan kedve van még a holnapinak is, mert akkor búcsúzáskor rám sem néz és egész nap furdalhat a lelkiismeret. Ezért hát engedelmesen mentem utána és kezdődött előlről az egész, azzal a különbséggel, hogy az újabb körben már Frutti azonnal rávetette magát. Görények elintézve, elverekedtek egy darabig. Én viszont még ekkor nem tartottam sehol, úgyhogy szokás szerint sebtében készültem csak el. Mióta 2 görényem van, már se gyűrűt, se fülbevalót(!) nem hordok, lassan már sminket sem. Ruhákat már nem szín szerint válogatok, hanem a tisztaság és a vasaltság állapota alapján, szóval néha vannak balesetek. Ez van, épülök lefelé, csak a családi életem fejlődik ezzel fordított arányosságban.