HTML

Viszontagságaim - helyzetjelentés

2009.10.29. 11:33 kativole

Grófuram az este korán lefeküdt. Aztán lehozta Mangót, majd ismét lefeküdt, és újra lehozta Mangót. Kézbe vettem az eseményeket és főleg Mangót, így végül el is tudott aludni. Kisördögöt átmasszíroztam, hihetetlen hogy élvezi. Kiterül, elengedi minden porcikáját és kilóg a nyelve.:-) Mikor kiccaládom minden tagja elaludt, gondoltam kitakarítom a ketreceket. Csakhogy nem csuktam be a szobaajtót, hogy halljam, ha esetleg a berendezés és a gyerekek között konfliktushelyzet alakul ki. Nem lehet őket egyedül hagyni. Nincsenek tekintettel semmire és abszolút nincs veszélyérzetük. Mivel Grófuram vigyázó szemei csukva voltak, így az ajtó nyitva maradt. Tapasztalt görényesek tudják, hogy amíg nem kerülnek ájulásszerű állapotba, addig számukra érdekes hangokra – gyakorlatilag minden hang ilyennek minősül – könnyen ébrednek. Ahogy elővettem a zacskót az alomnak, már ott volt mindkettő. Ezt hívják segítőkészségnek. Miután az ötödikbe már szakadás nélkül bele tudtam önteni a használt almot, jött a következő fázis. A ketrec átmosását minimum 3 szivaccsal kell elkezdeni, mert a kis tolvajok azonnal rácsapnak. Csak az van biztonságban, amit a kezedben tartasz, de ha netán előfordul az a csúnya baleset, hogy nem teszel nekik játékokat a vízbe, akkor két nyomkövető rakéta áll rá a kezedre. Az alomtálak kimosása pedig próbára teszi még az edzettebbek idegrendszerét is. Egy görény is mindenhol ott van, de kettő…! Az ilyen vizes program különlegesen megpróbáltató. Imádnak a zuhany alatt lenni, ugrálni a vízben, vadászni a vízsugarakat, megtámadni a zuhanyfejet. Tehát feladat: dörgölni a tálat – kiszedni a görényeket – szárazra törölni az egyik görényt – kiszedni a visszamászott görényt, megtörölni – a már egyszer szárazra töröltet újra kiszedni a vízből. Ismétlés 10-szer és máris kész.

És mint akinek nem elég a csapásokból, még hajat is mostam. A folyamat alig változik, csak ez már a nehezített pálya: mindent szemembe csöpögő samponos vízzel csináltam végig. Ja, és persze a hajam dörgöltem, nem az almostálat. :-) A levezető gyakorlatként szolgáló hajszárítás közben már mosolyogva tűrtem, hogy amíg az egyik megpróbál belekapaszkodni a hajamba és újra meg újra megtalálni a fülem, addig a másik fel-alá szaladgál rajtam és a hátam használja ugródeszkának, hogy az egyetlen megmaradt dörzsiszivacsot megszerezze a mosdó széléről.

Pont 11-kor holtfáradtan, magam elé meredve ültem a fotelben és végignézhettem, amint a patyolattiszta ketrec alját beterítik az alomtálcából frissen kitúrt új alommal :S, majd fogadtam a pompás mulatság megrendezéséért gratulációként funkcionáló puszikat, simulásokat.

 

Szólj hozzá!

Címkék: görény grófuram

A bejegyzés trackback címe:

https://kativole.blog.hu/api/trackback/id/tr451483563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása