Eljött a kölykök életében az a pillanat, amikor úgy döntöttem, összeköltözhetnek. Vettem hát egy Ferplast Furet XL-t, ami egy direkt görényeknek készült ketrec kettő félemelettel, bújócsővel, ami összeköti a két félemeletet és nagyobb mozgástérrel.
A ketrec összerakásában volt segítségem. Na nem Grófuram, hanem az ő segítségmegtagadásának ellensúlyozásaként a két kis mihaszna.
Annak, aki még sosem csinált ilyet, javaslom, hogy az elsőre szánjon rá pár órával többet, mint eredetileg tervezte. Főleg ha emberi segedelem nem áll rendelkezésére, görények viszont hátráltatják. Maga az összerakás azt hiszem nem bonyolult, legalábbis a másodikat már hipp-hopp össze tudtam rakni. Viszont annál már egyedül a tapasztalataimra hagyatkoztam, nem a leírásra. Mégpedig azért, mert leírás nincs. Van egy rajz, de azt nehéz lenne ráfogni, hogy elveszik a részletekben. Na mindegy, gondoltam, éljen a csináld magad mozgalom.
Hát mit is mondhatnék? Annál a résznél jöttem rá, hogy kihagytam egy lépést, méghozzá a félemeletek felszerelését, amikor már gyakorlatilag rögzítettem a rácsok tetejét, illetve a szerkezetet a ketrec aljához. Megkínlódtam vele rendesen. A félemeleteket rögzítő kis csavaros szerkezeteket próbáltam becsavarni egy kézzel kintről, miközben a ketrec tetején lévő kis ajtócskán keresztül tartottam a ketrecen belül a félemeletként szolgáló félköríves műanyag lapot. Ja, a kettőt egyszerre kellett volna elérni, de ehhez pont 10 centi hiányzott a kezemből. Na de az ember lánya legyen leleményes, vagy századjára sikerült is. Éppen időben, mert akkor már úgy voltam vele, hogy a stressz tűrő képességem végére érvén, kivágom az egészet az ablakon, de előtte még végigrugdosom párszor a szobán.
El kell mondanom, hogy az én két kis manóm rendületlenül és halált megvető bátorsággal segített a feladat végrehajtásában. Ugyan mire eljutottam odáig, hogy a belsőépítészethez is hozzáfogjak, a fele a berendezési tárgyaknak eltűnt, illetve a gardrób, fotelalja, zuhanytálca valamelyikében tanyázott a kis kleptomániásoknak köszönhetően.
Aranyos, drága Grófuram pedig még tévénézés közben is szánt rám annyi időt, hogy bátorító, mi több, lelkesítő szavakkal biztosítson arról, milyen ügyes is vagyok, hogy egyedül is össze tudom szerelni a ketrecet. Merő egyadta kedvesség és bűbáj ez az ember.
Mangó és Frutti viszont azóta országos cimborák. :)
